Hiába próbálta szépíteni, Von der Leyen végül csak kinyögte: már nem bízik Trumpban

Azt se tudja az EU vezető tisztségviselője, mikor fog találkozni az amerikai elnökkel.

De a Pozsonyi út-Pasarét-tengely boldog lesz, hogy nem Orbán tiporja sárba szent ügyeiket, hanem valaki más.
„A Török Szultán, hogy igazán hitelesnek tűnjön az, hogy elárulta egykori barátait és cinkostársait, és hogy minél jobban a leleplezni kívánt, lelketlen bűnözők bizalmába férkőzzön, néha alaposan helyben hagyta Csülököt vagy Tuskó Hopkinst. Ám valamilyen formában utólag mindig közölte, hogy ezt csak a látszat kedvéért teszi.
A művelt, előkelő közönség szabályosan sokkos állapotban van a magyar miniszterelnök Ukrajnával kapcsolatos legújabb kijelentései miatt, azonban amikor a Megváltóelnök gyakorlatilag egy az egyben elmondja azt, amit Orbán, akkor erre az a reakciója, hogy semmi. Ahogy azt sem nehezményezte, hogy a Messiás úr hallgatott a Pride betiltása ügyében.
A túlműveltek átlátnak a Tiszán, egyetértenek azzal, ha Facebook-modell hősük tartalmilag helyesel vagy hallgat, hiszen nem riaszthatja el azokat a szavazókat, akik fenntartással viseltetnek Ukrajnával szemben, és/vagy ki nem állhatják a másságot. Azonban a ravasz terv, ha úgy alakul, itt nem fog megállni, hiszen, ha a Tisza így kerül kormányra, nem igazolhatja a vele szembeni gyanúkat, ezért nem fogja engedélyezni a Pride-ot, és nem változtat a kormány Ukrajna-politikáján.
Továbbá esze ágában nem lesz sajtószabadságot teremteni, tesz magasról a független alkotókra és egyéb megbízhatatlan különcökre, meg sem próbál nem saját nómenklatúrát hizlalni, az ígéretekre meg nem lesz pénz, de a Pozsonyi út-Pasarét-tengely boldog lesz, hogy nem Orbán tiporja sárba szent ügyeiket, hanem valaki más, hogy ne jöjjön vissza Orbán sárba tiporni szent ügyeiket...
Érted üldözlek, elvtárs, nem ellened!
Annyi még, hogy egy ponton Senki Alfonz iszonyatosan megverte Törököt, pedig akkor már Csülök és Tuskó Hopkins is meg volt győződve ártatlanságáról, de Senki Alfonz ügyelt a látszatra, és kifejtette, hogy azért ruházta meg Törököt ilyen brutálisan, hogy amaz még jobban az ellenségeik bizalmába férkőzzön. Persze a fennkölt értelmiség nem lehet olyan botor, mint a regényhős-csavargók, tehát nem tűnhet úgy, hogy elvei vannak és tartása. Még a látszat kedvéért sem.”
Orbán Viktor Facebook-oldala